Jelenleg itt van: Címlap Üvegzseb

Üvegzseb

A Mosonmagyaróvári Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság gazdálkodását a gazdasági csoport látja el. Két főből áll a gazdasági csoportvezetőből és a könyvelőből. Munkájukba alkalmanként bekapcsolódik a Technikai, anyagi feladatokat ellátó főelőadó is. Feladatuk biztosítani a megadott anyagi feltételek között a zavartalan működést. A költségvetést a magyar állam biztosítja az évenként megadott normatíva alapján. Ezen összeg fedezetet biztosít a bérek és járulékok kifizetésére, valamint a dologi kiadások részbeni teljesítésére. A költségvetési összeget saját bevételünkkel egészítjük ki, mivel a normatíva nem nyújt teljes egészében fedezetet a kiadásokra. Valamint pályázatok útján próbáljuk a költségvetési hiányt pótolni. Létszámunk 60 fő + l fő önkormányzati álláshellyel rendelkezünk, melyből 58 fő hivatásos állományú , 3 fő közalkalmazott.

A gazdasági csoport feladata az éves költségvetés és beszámoló, valamint negyedéves és havi jelentések határidőre történő elkészítése. Naprakészen vezeti a pénzforgalommal kapcsolatos adatokat, bevételek és kiadások alakulását. Nyilvántartást vezet a rendelkezésére bocsátott vagyonról, melynek leltározása meghatározott időközönként megtörténik. Biztosítja a dolgozók számára kötelezően előírt juttatást, valamint lehetőséget teremt a takarékos gazdálkodás mellett további juttatások kifizetésére is. A gazdasági csoport mindent megtesz annak érdekében, hogy a kötelező feladatok zavartalanul végrehajtásra kerüljenek és ne legyen fennakadás a működésben.

 

Aktuális

Kazánrobbanás Mosonszolnokon

2012. 01. 03-án a kora esti órákban Mosonszolnokon egy családi házhoz riasztottak minket.

FIGYELEM!

 

FIGYELEM!

2012. JANUÁR 01-VEL AZ ALÁBBI VÁLTOZÁSOKRA HÍVJUK FEL A FIGYELMET.

További hírek: